Volt egy pillanat a 2000-es évek elején, amikor a zene megszűnt tárgy lenni. Előtte kazetta, CD — polcon, tokban, súlya volt. Aztán egyszer csak fájl lett belőle, és egy gyufásdoboznyi lejátszón elfért „az összes zenéd“. Na jó — annyi, amennyi 64 megabájtba belefért. Ami nagyjából tizenöt dal volt. De akkor az maga volt a jövő.
Honnan jött a zene?
Ez volt az igazi kaland. A CD-másolás a családi számítógépen — lassú volt, és külön tudomány, amit általában „az az egy barát“ tudott, akinek jó gépe volt. A letöltés — egy dal egy óra, betárcsázós neten, és ha valaki közben felvette a telefont, kezdhetted elölről. Ma ez viccesen hangzik; akkor dráma volt.
És persze a Winamp. Nem egyszerűen lejátszó volt — életérzés. A skinek, a vizualizáció, ami a semmire pulzált a monitoron, és a playlist, aminek a rendezgetése simán elvitt egy délutánt.
Ismerős?
- Az első MP3-lejátszó drága volt és pici kijelzős — két sor szöveg, azt is alig
- A 64 MB memória akkor soknak tűnt; ma egy fotó nagyobb
- Buli előtt: „mindent viszek“ — egy eszközön, ez akkora szabadság volt, hogy el sem hittük
- A rosszul kódolt, recsegő fájl — mégis azt hallgattad, mert az volt meg
- És a szülői kérdés, amire sosem volt jó válasz: „honnan van ez a zene?“
Mi maradt belőle?
Az első playlist neve — ami valószínűleg valami olyasmi volt, hogy „LEGJOBB zenék 2003 FINAL2“. A Winamp-skin, amire máig emlékszel. És az a mozdulat, ahogy a lefagyott lejátszót oldalba ütötted — mert az akkori technika néha tényleg attól indult el.
Az egészben az a legszebb, hogy ez a korszak alig pár évig tartott. A kazetta és a CD évtizedekig élt — az MP3-lejátszó jött, mindent megváltoztatott, aztán a telefonok pár év alatt lenyelték. Aki benne élt, annak mégis egy teljes világ.
Az előző fejezethez ott a Walkman vagy Discman teszt — kiderül, melyik hordozó-generáció voltál. A gép körüli világhoz pedig a Windows 98 és az első számítógép cikk — mert az MP3-hoz először gép kellett, és az se ment magától.
Emlékszel — amikor a zene fájl lett. Ha másképp emlékszünk, az is része.



